LaborAdora
Az egészségügyi ellátás összehangolt csapatmunka eredménye, amelynek van egy sokak számára kevésbé látható, ám nélkülözhetetlen szereplője: az orvosi laboratóriumi szakember. Ő az, aki biztosítja azt az alapvető laboratóriumi információt, amely nélkülözhetetlen a pontos diagnózis felállításához, a kezelés hatékonyságának a nyomon követéséhez, a betegségek idejében való felismeréséhez.
Honlapunk – majd a honlapon megadott információk alapján kiadásra kerülő könyv – célja, hogy bemutassa a jelen és a következő generáció számára, miért az egyik legszebb hivatás az orvosi laboratóriumi munka, miért érdemes ezt a pályát választani. A bemutatkozó diplomás szakemberek (biológusok, gyógyszerészek, klinikai biokémikusok, orvosok, vegyészek) saját életük, beszámolójuk révén mutatják be ennek a hivatásnak a szépségeit, kihívásait; azt a hátteret, amiért úgy döntöttek, így járulnak hozzá embertársaik jóllétéhez.
Ha már ezen a pályán dolgozik, bízom benne, hogy megerősítést kap a pályatársak beszámolója alapján, jól döntött évekkel vagy évtizedekkel ezelőtt. Ha még nem, akkor a személyes példáknak köszönhetően remélhetőleg átérzi, milyen izgalmas terület az orvosi diagnosztikus laboratórium világa és kedve lesz arra, hogy munkatársunk legyen.
A honlapra való regisztrációt követően lehetősége nyílik a szakmai életút rövid bemutatására, annak megismertetésére, miért lett laboros. Egyben – jóváhagyása esetén – a labindex.hu honlap tartalmát is el tudja érni, ahol laborspecifikus képzési anyagokat, előadásokat, hírleveleket talál.
Együttműködését, munkáját előre is köszönöm:
Vásárhelyi Barna
LaborAdora kezdeményezés